Chapter fifteen"

Óriási nagy meleg volt. Egy darab shortban és hasig érő toppban fetrengtem a kanapén. Ricsi néha megrázott, hogy élek-e még, én pedig unottan jeleztem, hogy igen, egyenlőre még tudok levegőt venni ebben a fülledt melegben. Fél tíz fele, belehasított a levegőbe a csengőszó, én pedig sóhajtva Ricsire néztem.
- Nem várok senkit. - vonta meg a vállát, és tovább bámulta a műsort. Mintha ennyire érdekes lett volna.
Felegyenesedtem (azt hittem eltűnt az egyik karom, de megtaláltam, csak nem éreztem mivel irtóra elzsibbadt) majd kinyitottam a bejárati ajtót.
- Sziasztok. - csörtetett be egy huszonév körüli fiatalember az ajtón.
Vállig érő göndör, barna haja hátul össze volt kötve, szemein egy nagy napszemüveg ücsörgött, szája mellett piercing kapott helyet.
- Meleg van. - motyogta, majd meglátva, hogy mi ketten értetlenül, kidülledő szemekkel figyeljük, magyarázkodni kezdett. - Eglad vagyok.
- Kicsoda? - nézett felváltva rám, és a férfire Ricsi.
- Eglad. - jelentette ki komoran, majd folytatta - Anyátok küldött. Veletek kell töltenem a nyaramat.
- Mi? - fakadtunk ki egyszerre az öcsémmel.
Beállít valami alak, hogy vele kell töltenünk az egész nyarunkat? Mi van? Az anyám megőrült.
- Igen. Én leszek a bébicsőszötök. - ült le a kanapéra. - Adjatok valami kaját, nem ettem reggelit.
Ricsivel egymásra néztünk, én pedig unottan megnéztem a hűtő tartalmát. Egy uborka és egy paradicsom volt benne, meg valami szalámi.
- Szalámis, uborkás, paradicsom jó lesz? - kérdeztem.
- Aha, dobd ide. - motyogta Eglad, teljesen belemerülve a tv műsorba. Ez van.
Odavittem neki a szalámit, a fél uborkát, meg az egy darab, kissé rohadt paradicsomot, ő pedig nyugodtan el kezdte falatozni. Hát, legalább nem túl kényes.
- Nincs pasizás, csajozás, bulizás, piálás. - csámcsogta, mire a testvérem riadtan rám nézett.
Ricsi felfutott a szobájába, én pedig ott maradtam Egladdal.
- Finom? - kérdeztem, mert egyszerűen kínos csönd lett.
- Aha, az. - bólintott, majd inkább én is felsiettem a szobámba.
Vagyis, fel siettem volna, de Ricsi behúzott magával a szobájába, és becsapta maga mögött az ajtót. Remegő szívvel néztem fel rá, ő pedig le rám, és ez egy tök romantikus jelenet lett volna, jött volna a csók...
- Figyelj. Randim van egy csajjal, de nem tudok elmenni ha Eglad itt őrködik. - rázta a fejét dühösen.
- Nem fogok neked falazni. - motyogtam mérgesen.
- Mert? - nézett rám nagyokat pislogva.
Jaj, egyszerűen annyira aranyos volt... Kávébarna szemeivel engem fürkészett, én pedig az ő gesztenyeszínű tincseit. Atya ég, de helyes tesóm van.
- Mert nem. - zártam rövidre a beszélgetést, és kifele indultam a szobájából.
- Nem így ismertelek... - szólt utánam, mire szó szerint el tudtam volna bőgni magam, de akkor sem falazhattam neki azért, hogy közben egy másik lánnyal randizzon. Egyébként is. Másik lány? Miért? És mégis ki az...? Megint elkapott az "utálomazéletemet" feeling, úgyhogy lerogytam az ágyamra, és telesírtam a párnámat.
Délután lementem enni, rendeltem magamnak egy pizzát, amiből végül nekem csak két szelet maradt, a többit megették a fiúk, úgyhogy hurrá. Fél órán belül még az egyetlen reményem az életben (a ventilátor) is elromlott, úgyhogy a nyolcvanezer fokban, beálltam a hideg zuhany alá, és egészen estig a langyos vízben olvastam. Mire végeztem, már csak Eglad volt a házban, aki remegő hangon ordibálta az öcsém keresztnevét.
- Baj van? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Eltűnt Ricsi... - nézett rám idegesen.
- Ó, hát ez nem baj. - legyintettem. - Csak sétálni ment.
- Nem veszi fel a telefonját.
- Akkor biztos... a parkban sétál. Ilyenkor szeret egyedül lenni és kikapcsolja a mobilját. Akár este tízig is el tud ücsörögni abban a nagy, tágas parkban. - mosolyogtam,  hogy hihető legyen a válaszom.

Biztosan hitelesre sikerült, mert Eglad pár perc múlva már ismét a televízió képernyőjére volt ragadva.
 Megírtam Ricsinek, hogy minden oké. A tesómhoz illő modorral, ő válaszolt is. És igaza volt. Egy park sincs a közelünkben. Mindegy.
Bár nagyon, nagyon fájt, hogy Ricsi mindig más lánnyal éli az életét, nem tudtam volna bemártani őt Egladnak. Egyszerűen túlságosan szeretem. Jaj.
- Van barátod? - kérdezte Eglad, mire nagyot sóhajtva megráztam a fejemet.
- Nincs.
- Nem baj, nekem sem volt ekkora koromban. Most sincs. - nevetett fel.
- Ez biztató. - mosolyodtam el, majd felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a laptopomat. Este fél tíz fele még jött egy üzenet Ricsitől, amitől szó szerint megállt bennem a levegő.
Természetesen Egladtól megtudakoltam, hogy hol szándékozik aludni (van valami matraca vagy mi) de miután megláttam Ricsi képét... azt hittem ott, abban a helyben elájulok.
Megkérdezte, hogy ha nem lennék a tesója, akkor belezúgnák-e? Hát... nem akartam neki mondani, hogy nekem így is sikerült.
Lerogytam az ágyamra és olvastam pár oldalt a "Tengeri szerelem" c. könyvből. Igazán elgondolkodtató darab, de valahogy nem tudott lekötni. Fenébe.
Lekapcsoltam a lámpámat és megpróbáltam elaludni. Nehezen ment. A fejemben csak az kattogott, hogy beleszerettem az öcsémbe. És hogy ő épp egy másik lánnyal randizik. És hogy semmi esélyem nála. Meg hogy mennyire, de mennyire utálom önmagam ezért. Persze nem sok mindent ér el az ember az önsanyargatással. Csak pusztán félünk attól, hogy elveszünk a saját magunk tengerében.

Chapter fourteen"

Oké. Eddig magamban tartottam, rajongtam érte, örültem neki, mint macska a farkának, de nem bírtam tovább. El kellett mondanom. Petrával egész délelőtt erről beszéltem, és ő nagyon támogatott engem ebben. Bár elvileg minden stratégia ki volt építve, gyakorlatilag a nullánál voltam. Ki merne odaállni az öccse elé, és elmondani neki, hogy szereti...máshogy?
- Csak állj oda elé és mondd el. - hadarta a barátnőm.
- Aha. De nem fog menni. Totál hülyének fog nézni. Ahj, ez őrültség Petra, öngyilkos leszek. - keseredtem el végleg.
- Dehogy leszel. - nevetett fel. - Gyerünk, mondd meg neki.
- Oké. Azt hiszem ez lesz. El mondom neki amit érzek. Akkor is ha ez nagyon gáz...
- Úgy van fiam. - mondta elégedetten. - na mennem kell, sok sikert!
- Rendben. Szia. - nyomtam meg a piros kis jelet, majd a zsebembe rejtettem a telefonom.
Leballagtam tehát Ricsi elé. Iszonyatosan féltem, és úgy éreztem, az adrenalin felrobban bennem. Ricsi ott állt, előttem, úgy nézett ki mint aki most lépett ki a divatmagazinól, kávébarna szemeiben pedig megcsillant a napsugár, ami eszeveszettül melegítette a Földet. Ez van. Globális felmelegedés, én megmondtam.
- Ricsi, figyelj. Komoly dologól lenne szó. - sütöttem le a szemem.
- Igen? - nézett rám megriadva a "komoly dolog" fogalomtól.
- Szóval...
- Várj, valaki hív. - húzta elő a zsebében zizegő telefonját.
Nagyszerű. Tényleg. Pedig már majdnem kimondtam. Majdnem. Szomorúan ballagtam vissza a szobámba, és unottan felnéztem a közösségire. Mindenki boldog volt, örültek a melegnek, záporoztak a "Balatooon", "Jeee Balcsiii" nevezetű posztok, én pedig csak bambultam a képernyőre. Egy senki vagyok. Egy baromi nagy senki. Rákattintottam Ricsi adatlapjára, és (a héten ötödször) megnyitottam a profilképét. "BDPST" feliratú ultra menő baseball sapi, fekete póló, farmer térdgatya, fekete converse. Maga Ricsi pedig egy padon ül, és mosolyog. Jaj. Az elájulás első fázisában kapcsoltam ki a gépemet, majd lementem enni egy mogyoróvajas szendvicset.
- Mit akartál? - nézett rám az öcsém mire megállt a kenyér a nyelőcsövemben.
- Semmit... - vontam meg a vállam.
- Biztos? - kérdezte.
Nem. Rohadtul nem biztos. Akartam valamit, csak ha elmondom, eltaszít Ricsi is, meg a családom is, és mehetek hajléktalannak a híd alá. Köszönöm, nem.
- Biztos. - nyeltem le a falatot, majd egy pisszenés nélkül ettem tovább.

Délután elmentem sétálni, amiből leginkább az lett, hogy futottam haza, mert majd' megsültem, de mindegy, legalább megnéztem milyen az idő. Meleg.
- Na, megfőttél? - kérdezte az öcsém mikor beestem a bejárati ajtón.
- Eléggé. - biccentettem mosolyogva.
- Hát, mivel napok óta azt harangozzák, hogy aki teheti ne menjen ki a melegbe, nem csodálom. - vonta meg a vállát cinikusan, mire felnevettem.
- Igazad van. - motyogtam, majd felsiettem a szobámba.
- Vicc volt. - kiáltott utánam.
- Tudom. - biccentettem, majd üzentem Petrának.
Megírtam neki, hogy a terv lefújva, nem tudom neki megmondani. És ennyi. Nem magyarázkodtam, hogy miért, milyen okból, mert nem akartam. Meg mert nem is tudtam.
Este megnéztünk egy filmet a tesómmal. Valami romantikus volt, a felénél bealudtam, Ricsi pedig azzal szórakozott, hogy a fejemhez dobálta a pattogatott kukoricát. Hát nem lehetett valami izgi a film, hogyha ennyire jól elvoltunk alatta. Mindegy, jót lehetett rajta pihenni, csak a végén, körülbelül egy kiló popcornt halásztam ki a pólómból és a hajamból. Hurrá.
Hát, nem mondtam meg neki. Még csak említeni sem említettem. Nem baj. Majd egyszer, csak bevallom neki. Ha nem, meg nem. Nem sokat vesztek vele.

Drága olvasók, csütörtökig (július 30.) bizonyosan nem lesz rész a blogon, esetleg a facebook oldalon lesz mozgás, ha valahol elkapok egy kis free wifit. Szóval, a probléma az, hogy a mamámnál leszek, és az én nagyszüleim tipikusan abba a rétegbe tartoznak, akiknek nem kell se a wifi (azt sem tudják mi az) se a számítógép. Úgyhogy, ennek okából kifolyólag, nem lesz rész sajnos míg haza nem érek. Addig is jó nyarat, és sajnálom, hogy ez van. :( Sziasztok, addig is!

Chapter thirteen"

Délig aludtam. Hát, ki kell pihenni a fáradalmakat. Vagy inkább Maját. Felnéztem a közösségire, és akkor, szinte leestem a székről. Mindenki Brácsás Maját nyugtatta, akinek az adatlapja tele volt szakítás utáni képekkel, és sírógörcsös lányokkal. Elmosolyodtam, majd lehajtottam a laptopom tetejét. Tehát szakítottak. Ricsi és Maja nem járnak. Azonnal ráírtam Petrára.
Úgyhogy ja. Rendesen kibeleztük a témát, minden szituációt megbeszéltünk, és végül  megegyeztünk, hogy írunk Maja adatlapjára valami kedveset. Azért legyünk emberségesek.
Persze ezek után Petra elmesélte, hogy elmentek a Velencei tóhoz, és fürödtek, meg, hogy milyen menő volt a kedd esti tábortűz.
Aha, remek. De sajnos nem nagyon tudtam rá figyelni. A gondolataim inkább, az éppen síró Brácsás kisasszonyon jártak.  Meg Ricsin, aki végre szingli lett.
- Szia. - mentem le az öcsémhez, aki épp valami sorozatot  bámult a tévében.
- Heló. - köszönt vissza.
- Szakítottatok? - motyogtam elkeseredettséget mutatva.
- Aha. - válaszolt Ricsi, tök átlagos hangnemben.
Nem nagyon rázhatta meg az eset. Csináltam magamnak egy jó hideg tejeskávét, majd lehuppantam az öcsém mellé.
- Mit nézel? - kérdeztem, a sorozat felé biccentve.
- Néznék. Ha hagynál. - rázta meg a fejét, mire én óriási szemekkel pislogtam rá.
Oké. Lehet hogy mégis megviselte? Vagy csak szimplán nem hiányzik neki egy nővér.  Zavartan visszamentem a szobámba, de mire felértem a lépcsőn, egy hang utánam szólt.
- Hé Krisz! - ordított Ricsi. A szívem megdobbant. Tehát bocsánatot akar kérni. Egy pisszenés nélkül hallgattam a mondanivalóját. - Hozd le a telefonom! - folytatta, mire majdnem összeestem.
- Majd te feljössz érte. - vontam meg a vállam mérgesen, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Totál eltorzult arccal bámultam ki az ablakon. Az emberek boldogan söpörtek át a keskeny kis utcán, mindenkinek dög melege volt, azt hiszem tényleg közeledik a globális felmelegedés. Jaj.
A globális felmelegedéstől Ricsiékig, minden ott kattogott a fejemben, az arcom egyre furábban tükröződött vissza az ablak üvegén, az életkedvem  meg szimplán beült a kocsijába és elhajtott. Valahova jó messzire. Nagyszerű.

Délután láttam legközelebb az öcsémet, mikor becsörtetett a szobámba. Felnéztem rá, majd vissza helyeztem a tekintetemet a laptopom képernyőjére.
- Bocs, ha bunkónak tűntem. - vonta meg a vállát.
Nem volt túl meggyőző, sőt, még csak hiteles sem, de egyből megremegtette a szívem, ami megint felugrott a torkomba, én pedig alig tudtam megszólalni, a képernyőn visszatükröződő Ricsi láttán.
Szemei csillogtak, haja éppen úgy állt, mintha most lépett volna ki a szalonból. "Idiótákkal vagyok körülvéve" feliratú pólójával, és rövid farmergatyájával egyszerűen elrepített valami bolygóra... Azt hiszem teljesen megőrültem.
- Hahó, itt vagy? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Persze, csak bambultam. - legyintettem - Egyébként elfogadom a bocsánatkérést..
- Oké - ment ki a szobámból.
Elégedetten hajtottam le a gépem tetejét. Szörnyű vagyok. Beleszerettem a saját testvérembe. De nem tudok mit tenni. Amikor meglátom a gesztenyebarna haját, a kávébarna szemeit, és azt az irtóra helyes arcát...
Egyszerűen nem tudom nem szeretni. És nem úgy mint ahogy egy normális ember szereti a tesóját. Én máshogy szeretem. Úgy ahogy egy átlag ember szereti a barátját. Jaj nekem.

Bocsi, ez egy kicsit rövidre sikerült, te feltornyosultak a programjaim,  esküszöm a következőt hosszabbra írom. :) Üdvözöl titeket: Lilla /aki mindjárt szétrobban a melegtől :(/

Chapter twelve"

150. 150. 150... Jézusom. Oké, nem pocsékolom ezzel az amúgy is drága időtöket, olvassatok csak nyugodtan, én egy darabig még sokkban leszek a feliratkozók száma miatt! :)Jó olvasást! :)

Éjjel. Balaton. Brácsás Maja. Halál. Emlékeim legócskább éjjeléről beszélünk. Komolyan. Életemben nem gondoltam volna, hogy pofán vágom azt a kis mócsingot (mármint természetesen Majáról beszélek) de megtörtént. És jól esett. Tényleg.
- Miért horkolsz Ricsó? - kérdezte Maja éjjel háromkor, mikor végre el tudtam volna aludni.
- Maja! A fűzfánfütyülöjét neked te cudar ebadta! - ordítottam föl.
A strand azt hiszem visszhangzott tőlem. Jaj.
- Mi az? - pislogott nagyokat Brácsa.
- Felébresztettél! - néztem rá gyilkos pillantással.
- Jaj, Krisztina, ne legyél ennyire nyápic. - ölelte át Ricsit, mire én felálltam, és ösztönösen pofán vágtam.
Azért elég nagyot csattant. A hang hallatán Ricsi felébredt, én pedig lesütöttem a szememet. Tudtam, hogy az öcsém megvédi a barátnőjét.  Így is lett. Pár perc múlva szomorúan sétálgattam a parton, éjjel fél négykor. Azt hiszem ez elég beteges ahhoz hogy az életem része legyen. Pompás.
Szóval, körülbelül két órát aludtam. Nagyszerű. Reggel a nép viszont csak úgy özönlött be a bejáraton, minket pedig a legtöbben levegőnek néztek, és átugráltak rajtunk, vagy minimum megajándékoztak minket azzal, hogy rátapostak a törölközőinkre. Mily' kedves az emberiség.
A terület egyébként tele volt friss, boldog tekintetű emberrel. Azt hiszem mi eléggé kilógtunk a sorból a két órát pihent agyunkkal, és a karikás szemeinkkel.
- Megyek sminkelni. - ugrott fel Brácsa, mire kissé elmosolyodtam. Öt perc Maja nélkül, hurrá.
- Aludtál? - fordult felém az öcsém, mire bennem is felfordult a tegnap esti szendvicsem. Jaj.
- Nem sokat. Te?
- Én igen.
Hát ja. Nem egy túl komplikált beszélgetés, az biztos. De legalább hozzám szólt.  Azt hittem, a pofon miatt totál be lesz rágva rám, de inkább úgy tűnt, hogy nagyon nem érdekli a dolog. Se Maja.
- Minden oké köztetek? - kérdeztem, hogy ne legyen olyan kínos csönd. A szívem felugrott a torkomba, nagyon nem vártam a válaszát. Jaj.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát, mire feleszméltem a bambulásból és nagyokat pislogva meredtem rá.
Nem tudja. Nem tudja. Hogy a francba nem tudja, hogy minden oké, vagy sem? Nem járnak? vagy nem szereti? Vagy túlságosan szereti? Jézusom. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, akkor tértem vissza a Földre, mikor Maja megérkezett. Már öt méterről éreztem ahogy húzza maga után a parfümcsíkot. Bahh.
- Kész. - mosolyodott el, mire visszavicsorogtam neki, és unottan pakolni kezdtem.
És akkor rájöttem. Mindenre. Hogy gondoltam, hogy ekkora barom lenne a tesóm? Egy ekkora utcalányba beleszeretni? Soha nem tenné. Elmosolyodtam, és óriási kő esett le a szívemről. Azt hiszem eléggé hangosan puffant, mert Ricsi és Maja egyszerre kérdezték meg, hogy minden rendben van-e... Hogy minden rendben van-e? Hát persze. ennél nagyobb rendben nem is lehetne.

A parkoló dugig volt, bár így sem telt sok időbe, amíg megtaláltuk a trabantot (totál kilógott a sorból) úgyhogy odabattyogtunk, és bepréseltük magunkat hátra Majával.
- Ricsike, mikorra lesz kész? - vette elő a (szuper mega hiper giga nagy) telefonját Maja, és ész nélkül nyomkodni kezdte.
- Majd. - röhögött fel az öcsém, majd tovább turkált a kocsi motorjában.
- Van ingyen wifi? - kérdeztem Brácsát, mert láttam, hogy a facebook-on szörföl.  Ő erre lesajnálóan fürkészni kezdett, úgyhogy tudtam, hogy ebből nem sülhet ki jó válasz.
- Mi vagyok én, hajléktalan? - nevetett fel azonnal. - ez a leggyorsabb mobilinternet Magyarországon, apám egy hónaposat vett nekem. - dicsekedte.
Sajnos nem sok mindent tudtam kezdeni ezzel az információval. Nagyon nem érdekelt se a telefonja, se a mobilinternetje, csak az, hogy van-e wifi. Ha nincs, akkor meg nincs.
Fél óra múlva, derékig olajosan szállt be a tesóm az autóba.
- Oké lányok, mehetünk? - nézett hátra ránk, mire elvörösödve bólintottam.
Jaj. Azt hiszem nagyon vörös leszek ha meglátom az összevissza álló gesztenyebarna haját, és gyönyörű gömbölyű szemeit. Te jó ég.
Mikor hazaértünk, szinte úgy estem be a bejárati ajtón. Így jár aki két órát alszik.
- Kibérelem a fürdőt, majd jövök. Ha nem, akkor elaludtam a kádban. - mosolyodtam el, mire Ricsi felnevetett.
Beköltöztem a mosdóba, és egy órán keresztül folyattam magamra a vizet. Azt hiszem, mégsem volt olyan szörnyű ez a két nap. Oké, a kedvencem az volt amikor pofon vágtam Maját. Vagy amikor megláttam Ricsit fürdőruhában. Természetesen inkább az utóbbi.
Este a televízió előtt ültünk, ketten. Ricsi és én.
- Te is utálod Maját ugye? Csak azért szedted fel mert "menő". - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe, mosolyogva.
- Nem. - jelentette ki. Azt hiszem a szemem kidülledt, a szívem pedig kiugrott az ablakon. Nem. Tehát szereti. Járnak. Imádják egymást. Majd hozzátette: - Csak fogadtunk Attilával. Elvesztettem, úgyhogy fel kellett szednem valakit egy hétre. - vonta meg a vállát.
Túl sok volt ez az egész. Kipréseltem magamból valami "jóéjszakát" félét, majd felfutottam a szobámba. Elégedetten dőltem le az ágyamba. Azt hiszem nagyon megnyugodtam. Maja csak egy szemét, amit Ricsi bármelyik napban a kukába dobhat. Haha. Azt hiszem élvezni fogom azt a pillanatot.

#Off 150 feliratkozós jááátééééék!" #150 #köszönet

 Ááááááááááááááááá! *sikítozva rohangál a házban* (szerencsére nincs otthon senki) - Igen. Ez volt a reakcióm a 150 feliratkozó láttán. Egyszerűen úgy érzem, nem tudom hogyan háláljam meg nektek, imádlak titeket, hogy vagytok, hogy olvastok, és egyszerűen belőletek állnak a napjaim. Szeretlek titeket olvasóim! :)
Bárhogyan is törtem a fejem (így reggel tízkor) nem jött valami sok értékelhető ötlet, az ünnepléssel kapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy a játékot és a blog oldalát ajándékozom nektek. https://www.facebook.com/ocsembeszerettem?fref=ts Nagyon köszönök mindent! :) Imádlak titeket, komolyan! Tehát az első dolog amivel megajándékozlak titeket, az ez az oldal, ahol tudjátok követni, hogy mikor van új rész, hogy telnek a napjaim (oké, ez nem mintha valakit érdekelne de na. :D)  szóval mindent leírok oda a bloggal kapcsolatosan. :) Úgyhogy kezeket az egerekre (mármint a számítógépes egérre) és kattintás a like gombra, ha szeretnél követni! Szeretlek titeket! <3

A második dolog, amivel megajándékozlak titeket, az nem más mint egy játék! 

Felteszek pár kérdést, nektek pedig kommentben válaszolnotok kell rá. A kérdések a történettel kapcsolatosak, így csak azok tudnak részt venni a játékban, akik rendszeres olvasói a blognak. 

Tehát, kommentben, a bejegyzés alá írjátok meg a válaszaitokat! :) 

FONTOS!  

Csak azokat az embereket tudom érvényesteni a játékban, akik kommentben odaírják a facebook nevüket, és be is jelölnek engem! Tehát a teendőd, hogy kommentben írd meg a facebook nevedet is és jelölj be a közösségi oldalon! :) /Nevem: Kovács Lilla/ 

https://www.facebook.com/lilla.kovacs.7796420

A jól válaszolók között kisorsolok egy  olvasói oklevelet, amit facebook-on fogok a szerencsésnek eljuttatni. A verseny 2015. 07. 20.-án zárul. Eredményhirdetés: 2015. 07. 21.

Sok sikert! :) 

1. Mi Kriszti teljes neve?

a, Sabos Krisztina

b, Sebes Krisztina

c, Sebés Krisztina

2. Ki Kriszti teljes ellenfele?

a, Brocsás Maja

b, Brácsás Anna Maja

c, Brácsás Maja.

3. Mit fogyasztott Kriszti a 11. fejezet végén?

a, lángost

b, fagyit

c, jégkását

4. Mi, Kriszti barátnőjének neve?

a, Hacskó Petra

b, Tacskó Petra

c, Dári Patronella

5. Ki tetszik Krisztinek?

a, Nagy Richárd

b, Sebes Richárd

c, Sabos Richárd

6. Hova mentek Krisztiék a 10. fejezetben? 

a, Budapestre

b, Balatonra

c, Egy élményfürdőbe.

7. Ki a blog írója?

a, Kovács Lilly

b, Nagy Vanda

c, Kovács Lilla

8. Hova szorultak be Krisztiék Ricsivel?

a, a szekrénybe.

b, a hűtőbe

c, a spájzba.

9. Milyen táborban van Kriszti barátnője?

a, 1D tábor

b, 3D tábor

c, Róka tábor

10. Milyen évszakban játszódik a történet?

a, tél

b, tavasz

c, nyár

SOK SIKERT! :)

Chapter eleven"

Hű. Lassan már google fordítót kell használnom, hogy kiírhassam a bejegyzés címét. Na jó, ennyire nem pocsék az angoltudásom. :D Köszönöm hogy velem vagytok!!! :)

Hát. Elindultunk. Zötyögősen, pötyögősen, pöfögősen. Hurrá. Eléggé frusztrált, hogy a tetőn volt egy nagy lyuk, de mindegy.
Maja viszont végigvihogta az utat, és ez sokkal aggasztóbb volt. Komolyan, legszívesebben kilöktem volna a szélvédőn.
- Krisztina, olyan sápadt vagy. - pislogott nagyokat, az óriási szemeivel, amelyeken még ott viháncolt a fél kilós smink, egyszóval gyönyörű volt. Tényleg. Csak ne láttam volna...
- Nem vagyok sápadt életem. Tudod ez az emberi arcszín! - bólogattam erőltetett mosollyal.
Erre Maja az ablaka felé fordult, és integetni kezdett egy ismeretlen házaspárnak. Te jó ég.
Lassan aztán odaértünk, leparkoltunk egy nagy fa alá, és becipekedtünk a strandra. A kassza előtt kígyózó sor állt, úgyhogy fél óráig vártuk, hogy kifizethessük a belépőnket, majd mikor végre bejutottunk, egyből lepakoltunk egy, számomra jó területre.
- Milyen volt az út életem? - csókolta meg a testvérem Maját, mire én mérgesen elfordultam, és elindultam egy lángosért.
Hát, a lángosos bódénál is vártam vagy fél órát biztos, de legalább lett valami jó a napomban. Miután megettem, bementem az emberekkel teli Balatonba. Jó volt érezni ahogy a víz hozzásimul a testemhez, és gyengéden simogatja azt. Ráfeküdtem a matracomra, és próbáltam sziesztázni. Próbáltam.
Kilenc gyerek fröcskölt le, ami szerintem rekordmennyiség öt perc alatt, úgyhogy a végére már elhajítottam volna a fenébe a gyerekeket a vízipisztolyaikkal együtt. Mindezalatt öt tahó nekem jött, sőt, egy férfi majdnem fel is borította a pink matracomat. Úgyhogy mondanom sem kell, fél óra után már a parton ücsörögtem.
- Meguntad? - ült le mellém Ricsi. Ricsi. Egyedül. Egyedül Ricsi.
- Hol van Maja? - pislogtam értetlenül, mire a hamburgeres bárra mutatott.
- Vesz egy hambit.
- Értem. - bólintottam.
Nagyszerű. Ennél kevesebb életkedvvel sem ültem még a Balaton partján. A víz hullámai lágyan cirógatták lábujjaimat. A nap sütött, meleg volt. És megjelent Maja. Pff...
- Ricsó, menjünk bele. - ugrándozott boldogan, egy óriási dupla sajtos hamburgerrel a kezében.
- Nem mehetsz be kajával. - ráztam a fejem.
- Krisztina, akkor fogd meg ezt! - nyújtotta felém, mire kivertem a kezéből, és nevetésemet visszafogva igyekeztem szomorúnak tűnni.
- Bocs. - vontam meg a vállam.
- Krisztina, hogy te milyen szerencsétlen vagy! Nem igaz! Most oda lett a dupla sajtosom! - fakadt ki Maja.
Remek. És akkor mehettem hamburgert venni a tesóm barátnőjének. Bahh...
Fél hétkor indultunk meg a kijárat felé.
- Ez annyira romantikus. Találtam egy kagylót. - nézegette a félbe tört kagylómaradványt Brácsás kisasszony.
- Nagyon romantikus. - ráztam a fejem cinikusan.
- Szerintem az. - ölelte át Ricsi Maját, én pedig megszűntem létezni.
Úgy éreztem mindjárt elájulok. A kezemben levő két táska nehezedni kezdett, én pedig egyre ideggyengébb arcot vágtam. És akkor... nem indult el a trabant.
- A jó Isten áldjon meg Sebes Richárd! - ordítottam.
Maja nagyokat pislogva az eget pásztázta, Ricsi pedig az "autó" beindításán dolgozott.
Leültem az aszfaltra, és sóhajtozva próbáltam felfogni, hogy a Balatonnál ragadtunk,  mikor megcsörrent a telefonom. Anyámék.
- Tessék Ricsi, beszélj velük. - trappoltam az öcsém felé, majd a trabant ablakának dőlve hallgattam a beszélgetésüket.
- Szia anyu! Itthon vagyunk! Kriszti fürdik. Nem, nem égett le a ház. Igen. Igen, vettünk. Kaja is van. Persze. És ti? Az jó. Na megyek. Szia! - és  a kezembe nyomta a készüléket.
- Hogy te milyen jól tudsz hazudni. - ráztam a fejem.
- Oké emberek, vissza a strandra. Ott fogunk aludni. Ez a fos nem indul. - vonta meg a vállát a testvérem.
- Tessék? - kapkodta a fejét Maja.
- Gyere Brácsás kisasszony, megyünk alukálni. - rángattam vissza a strand területére Maját, aki irtóra boldog volt, örült neki, hogy ilyen menők leszünk, és a parton fogunk aludni. Nagyszerű.
Úgyhogy gyorsan csinált pár ezer selfiet, és felnyomott belőle minimum ötvenet a közösségi portáljára.
Vettem magamnak egy jégkását, és kiültem a partra. Te jó ég. Ez is csak velünk történhet meg. Egy genetikailag evolúcióképtelen lánnyal, egy idióta sofőrrel a Balatonon ragadtam. Jó, azért tény, hogy Ricsi nagyon jól néz ki fürdőruhában. De mit érek vele? Hisz csak az öcsém...
Hagytam hogy a víz óvatos hullámaival, végigsétáljon a lábamon. A nap ment le, a strand ürült ki, a jégkásám pedig elfogyott. Jaj.

Chapter ten"

Jézusom. 10. rész. El sem hiszem! :) Köszönöm hogy velem vagytok! Jó olvasást ÖSZ imádóim! 

Unottan battyogtam le a lépcsőn. Az öcsém a televíziót bámulta, épp valami csöpögős romantikus film ment. Csináltam magamnak egy limonádét, és felültem a konyhapultra.
- Ma elmehetnénk a parkba. - vetettem fel az ötletet.
- Bocsi, de Majával programom van. - motyogta az öcsém.
Megállt bennem a vér. Egyszerűen földhöz tudtam volna vágni Maját, az érzelmeivel együtt. Már láttam magam előtt ahogy az egy kilós vakolat vele együtt landol a padlón, úgyhogy inkább otthagytam a limonádémat és felfutottam a szobámba.
Háromszázezer fok volt, minden lány szoknyában trappolt végig a főutcán. Nem mintha engem ez befolyásolt volna, én maradtam a rövidnadrágnál és a pólónál.
Hagytam egy üzenetet a barátnőmnek, ami már tulajdonképpen a délelőttjeim részévé vállt, majd megnéztem a közösségi oldalamat. Minden barátom fent volt, tizenhatan írtak rám, az egész osztályom a maga baját mesélte, majd villogni kezdett a skype ablakom, ezért mindenkitől elköszöntem és fogadtam anyuék hívását.
- Szia édesem! - integetett a kamerába anyu. - Megkértünk egy takarítót hogy töltse nekünk le a szájpót.
- Skype. - javította ki apu a háttérből.
- Sziasztok. Az jó! És milyen a nyaralás? - nevettem fel.
- Jó. Annyira meleg van.... - rázta a fejét anyu.
- Itt is. - bólogattam.
- Ricsi hogy van?
- Jól. - mosolyodtam el.
Egy óra beszélgetés alatt, minden szóba került, a szúnyogok veszélyes csípésétől addig, hogy anyu szerint a fagyi milyen ártalmas, úgyhogy tényleg jót beszélgettünk, viszont délben anyuék elköszöntek tőlem, mert menniük kellett ebédelni. Na jó, nem nagyon bántam, hogy kiikszelhettem a kis ablakukat, valljuk be, nem egy leányálom a mai világ veszélyeiről beszélgetni az anyáddal.
Összepakoltam a laptopomat, majd lefutottam a nappaliba, ugyanis hallottam hogy valaki rákönyökölt a csengőre (szerintem minimum két percig folyamatosan azt nyomta). Ricsi kapkodva nyitott ajtót, majd átölelte az ő drága Majáját, aki műszempillákkal, egy szál bikiniben, és egy óriási hátizsák társaságában lépett be a küszöbön.
- Szia Krisztina! - vicsorgott rám Maja.
- Csá. - erőltettem mosolyt magamra, majd azonnal felfutottam a szobámba, és megnéztem milyen filmek mennek.
Találtam párat, úgyhogy kiválasztottam a legjobbat (A magánnyomozók élete) és a tartalék Milka csokim kíséretében nézni kezdtem.
- Bejöhetek? - kopogtatott az ajtómon Ricsi.
- Ahw... gyere.. - motyogtam.
- Elmegyünk egyet a Balatonra. - jelentette ki az öcsém, mire elkerekedett szemmel meredtem rá.
- Mi? Ketten? Majával? - kérdeztem.
- Aham. - biccentett az öcsém.
- Nem. Én is megyek. - jelentettem ki, majd előkotortam a bikinimet a szekrényből és beletettem egy oldaltáskába. Vagy inkább belegyömöszöltem. Mindegy.
- Ne már. Miért jössz? - kérdezte az öcsém mikor legaloppoztam a nappaliba.
- Mert én vagyok a felügyelet. - mosolyodtam el.
- Krisztina, tizennyolc évesek vagyunk nem nyolc.
- És? - nevettem fel. Legszívesebben megfojtottam volna azt az idióta libát, de nem a börtönben terveztem leélni az életemet, ezért inkább türtőztettem magam.
- Melyik busszal megyünk? - kérdeztem.
- Öhm. Nem busszal megyünk. Apu régi kocsijával.
- Van apunak régi kocsija? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Tudod, a trabant.
- Mi? - nevettem fel. - A "veszélyes török basa" névvel illetett autónak csúfolt valami?
- Ühüm. - bólogatott az öcsém, de én továbbra is fuldokoltam a röhögéstől.
Apunak tényleg van valamije a másik garázsunkban, ami Várpalota másik végén található, de már vagy ezer éve nem láttam. Tuti hogy már rég benőtte a mocsok, és pókok lakják. Abban sem voltam biztos hogy elindul-e. Nagyszerű. Mi meg azzal akartunk a Balatonra menni.
Pár perc múlva viszont már a város közepén jártunk, Maja és Ricsi elöl ballagtak, én pedig hátul, egy jeges vizet szorongatva. annyira meleg volt, hogy... nagyon. Nincs rá szó. Csak az hagyta el az otthonát aki öngyilkos akart lenni. Lassan megérkeztünk az autóhoz (nagyon lassan..) és kinyitottuk a garázst. Fél órán keresztül a trabanton röhögtem, amíg Ricsi portalanított, meg minden. Megcsörgettem Petrát, aki szerint "tuti lerobbanunk még mielőtt elindulnánk" úgyhogy nagyon biztató volt a helyzet, és mikor beültem abba a roncsba, komolyan halálfélelmem volt. De hát mindegy. Ha én meghalok, legalább meghal velem Majácska is.

#Off Díj, vagy amit akartok

Sziasztok! Nem, nem az új részt hoztam sajnos, de már azon is nagyon dolgozom, nemsokára azt is megosztom veletek, de először egy díj. Régóta kapom a díjakat kommentben, de sajnálom, eddig egyre sem válaszoltam. Nem igazán gondoltam értelmesnek az olvasók felé ezt a bejegyzést, de most, hogy ez a kis díj igen közkedvelté vállt, gondoltam, miért is ne.

Szóval, nagyon köszönöm a díjat a Sötétség Birodalma (http://asotetsegbirodalma.blogspot.hu/)írójának. Jól esik hogy gondoltál rám, köszönöm!

Szabályok: - Köszönd meg a díjat
                   - Írj magadról 10 dolgot.
                   - Válaszolj 10 kérdésre. 
                   -Tegyél fel tíz kérdést 
                   - Küldd el 10 embernek. (Hát embertársaim, az utolsó kettőt nem tudom megcsinálni, ezért is van kihúzva, ugyanis én nem olvasok blogokat. Aki szeretné nyugodtan csinálja meg)

Tíz dolog rólam: 
- Kovács Lilla a valódi nevem, de ezt gondolom a facebook posztokból már megtudtátok.
- Az első "regényemet" kilenc éves koromban írtam. (egy család életéről szólt.)
- Szeretem az olvasóimat.
- Már most fogalmam sincs mit írjak a többi pontban.
- A kedvenc szereplőm a blogból, Krisztiék anyukája.
- Szeretem az oreos milkát.
- 13 éves vagyok c:
- Még csak a nyolcadik pontnál tartok.
- Nagyon rossz vagyok matekból c:
- Végre vége.

Válaszok a kérésekre:
- Ha ingyen elköltözhetnék, Ausztriába, Lockenhausba költöznék.
- I speak english.
- A kedvenc Magyar városom Balatonfüred.
- Legfontosabb cél az életemben: Egészséges, boldog életet élhessek.
- Kedvenc ételem...? Nutella.
- Nem akarok híresség lenni.
- Kutya lennék szívesen.
- Azokról a bloggerekről, akik csak azért írnak hogy híresek legyenek, az a véleményem, hogy hülyék. :D
- A filmeket szeretem.
- Előbb a filmet nézem meg mint hogy elolvassam. :D