Chapter twenty-eight"

Szörnyen hosszú nap. Életem legdurvább, és legmeghatározóbb perceivel. Az egész ott kezdődött, hogy reggel eléggé fájt a fejem (nem is tudom miért..) úgyhogy ez már alapból bélyeget nyomott a hangulatomra. Épp Ricsi szobájába akartam benyitni, mikor meghallottam, hogy nincs egyedül. Oké, tudom, hogy nem a legszívélyesebb ha hallgatózok, de egyszerűen tudnom kellett, hogy mennyire komoly a kapcsolata ezzel a Pálmával. Úgyhogy odanyomtam a  barna tölgyfaajtóhoz a fülemet, és próbáltam kiszűrni valamit.
- Szeretem. Nem tudok ellene mit tenni. - hallottam az öcsém hangját.
- Mondd el neki. - szólalt meg a fekete lány.
- De totál kibukna. Épp hogy talán túllépet rajtam.
- Kriszti nem az a fajta. - nevetett fel Pálmi.
Összeszorítottam a fogaimat, és nem tudtam hinni a fülemnek. Lenyomtam a kilincset, és találkozott a tekintetem a két törökülésben ülő emberével.
- Heló. - motyogtam.
- Szia. - köszöntek egyszerre.
- Ricsi, beszélhetünk?  - motyogtam.
- Aha. - vonta meg a vállát.
- Nekem már úgyis mennem kell. - kopogtatta meg Pálma, a természetesen fekete színű órájának üveglapját.
Miután tehát sorban elhagytuk az emeletet, bevonultam a mosdóba, hogy rendbe hozzam magam. Százszor elgyakoroltam, hogy mit fogok mondani.  Összefogtam a hajamat, és kimentem a nappaliba.
- Sétáljunk valamerre, mert hosszú a mondanivalóm. - hadartam.
Felhúztam a piros tornacipőmet, és megvártam míg a szerelmes pár kellően átölelgette egymást. Ha tudták volna, hogy ez már teljesen felesleges... Pálma az öcsémnek csak egy buta csaj lehetett, aki nyugtatta, s aki végig vele volt. Mert ő is szeret. Jézusom...
- Indulunk? - kérdezte a testvérem, én pedig biccentettem egy nagyot.
 Mikor kiértünk a friss levegőre, megérintett az a kimondhatatlan nyári érzés, mely minden emberben ott rejtőzik valahol. A fagyi illat, az emberek boldog arckifejezéseinek mozzanatai. A boldog gyerekek, a tinédzserek, az idősek. A Balaton szeretetének illata, a napszemüvegek, a jégkrémek, a sok fürdőruha minden kirakatban. Ez volt az én nyaram.
Pálmi elment balra, én pedig megragadtam a testvéremet, és jobbra húztam. Egy ideig csak sétáltunk. Nem tudtam, hogy kezdjem. Pedig elgyakoroltam. De a tükörben nem volt ott az a zavaró tényező, Ricsi. Ricsi, akinek az arcán ott ült a halvány mosoly, a nagy egó, a hajában a sok zselé, a szemében a napsugár.
- Hol is kezdjem? - motyogtam.
- Az elején. - röhögött fel az öcsém.
- Még mindig iszonyatosan szeretlek. - nyögtem ki.
Úgy éreztem, hogy átmegy rajtam az emberiség csordája, és a mellkasomon ugrálnak a gyerekek, a lábamon zakatolnak a vonatok. Teljesen elvesztettem a fejem.
- Tessék?
- Úgy ahogy mondtam. De... azt hallottam.. hogy..  - néztem rá szomorúan.
Hű. Teljesen le tudom írni a pillanatot. Úgy volt, hogy először megállt. Elmosolyodott, beletúrt a végtelenül szép hajába, magához húzott, és megcsókolt. Hirtelen minden bátorságom megjött, átkaroltam, és élveztem amíg csak lehetett. Mert nem tartott sokáig.
- Ezzel mindent elmondtam. - sütötte le a szemét.
Bólintottam egyet, majd tovább indultam. Eszméletlenül boldog voltam, bár belülről egyre szomorúbb. Testvérszerelem. Pompás.
- Ugye most nem vágsz át? - kérdeztem félve.
- Kriszti. - fogta meg a kezemet. - Akkor azért döntöttem így, mert hittem benne, hogy megváltoznak az érzéseink, ha nem veszünk róluk tudomást. De hiába próbáltam sorra felszedni mindenféle lányt, téged lehetetlen pótolni. - suttogta.
- Ricsi.. nagyon szeretlek. - motyogtam, és letöröltem a könnycseppet az arcomról.
Hát, így kezdődött a nyár közepe.

Hazaérve azonnal üzentem egy hosszút Petrának, hogy teljesen megváltozott minden. Olyan lehetetlen érzelmek keringtek bennem, mint még soha. Nem tudtam, egyszerűen hogy viszonyuljak ehhez a dologhoz. Gyönyörű volt,  de mégis szomorú. Szívszorítóan jaj. 
Féltem, hogy az öcsém ismét bejelenti, hogy csak hazudott. Féltem, hogy valaki megtudja. Féltem, hogy ez egyszerűen annyira nem normális, hogy kitagadnak minket a világról. Petra volt az egyetlen akiben bíztam. Az egyetlen. De aztán este mikor felhívott, óriási randalírozást csapott bennem.
- Elmondtad Kittinek? - förmedtem rá.
- Igen. De, csak mert a barinőm. - motyogta.
- Petra! Ez... ez nem egy sztárpletyka, nem egy új durva sztori, nem akarom, hogy mindenki erről beszéljen! - fakadtam ki, és letettem a telefont, amit utána ki is kapcsoltam. Lerogytam az ágyamra, és sírni kezdtem. Az egyetlen volt, akinek el mertem mondani.  Most már a kis Kitti is tudja, akit egyébként nem is ismerek, ergo ellopta a barátnőmet! Totál kisírt szemekkel dőltem be este az ágyba, és mikor Ricsi megkérdezte, hogy vele van-e baj, megnyugtattam, hogy természetesen nem. Az miatt majd holnap fogok sírni. Hahh. Én és a csodás nyaram. Pompás.