Chapter six"

A szekrény előtt ugrálva nézegettem a szebbnél szebb rongyokat, mert ugye nem akartam úgy kinézni Gecsó idegrobbantó buliján mint valami idegen, aki egy másik bolygóról érkezett. Úgy döntöttem kibújok az addigi kislányszerepből, és előkutatom a kissé menőbbnek mondható ruhadarabokat. Pár órán belül találtam is egyet, ami aránylag jól nézett ki. Egybevarrt szoknya-póló kivitelezés, a felsőjén "girls" felirattal, a szoknyán pedig nagy méretű rózsaszirmokkal. Tökéletes.  Miután felpróbáltam a - tulajdonképpen tényleg menő - darabot, pár percen belül megszólalt a "Best song ever" amit már kezdtem megszokni, csak az volt a fura, hogy amikor épp boltban vagy ilyesmi közhelyen ácsorogva szólalt meg, az összes Directoner rám pillantott, és megértően "te is 1D rajongó vagy? de jó" fejet vágva hallgatták a dalt, egészen addig amíg fel nem vettem. Nagyszerű. Pedig nem, nem voltam rajongó, sőt inkább utáló, mert kibírhatatlannak tartottam a bandát.
- Haló? - ordítottam bele a készülékbe.
- Szia Kriszti! Hogy vagy?
- Hát. Jól. Éppen egy egybe részes szoknyában toporgok a tükör előtt. - mosolyodtam el.
- De jó! Majd küldj képet. És hova készülsz? - kérdezte Petra.
- Öhm. Gecsóhoz. - haraptam bele a számba.
- Jézusom! Randid lesz? - sikított fel a barátnőm mint valami pszichopata.
- Nem, dehogy. Csak bulit tart este. És egy szórólapon meghívott egy srác.
- Remek. Vegyél fel nyakláncot, és szedj össze valami pasit! Érezd jól magad helyettem is. - mondta őszinte örömmel Petra, aki továbbra is repdesett az örömtől.
Pár percig még elhadartuk a mondanivalónkat, vagyis inkább csak Petra, aki levegővétel nélkül sorolta, hogy mi passzol a szoknyához. Teljesen leblokkolva meredtem a tükörképemre, miközben a barátnőmet hallgattam. Megláttam benne egy lányt, aki tele van érzelmekkel, szeretettel. Megláttam benne, magamat. Mily' nagy felfedezés. De valljuk be, jobb program mint divatmonológokat hallgatni.
- Na? - kiáltott bele a telefonba Petra egy idő után.
- Nagyszerű. - biccentettem a dologra, amiről azt sem tudtam mi. Sokkal több értelmet érdemelt egy tükör, mert komolyan nem érdekelt a divattanács, úgy is tökéletes volt a szettem, amibe Gecsóhoz terveztem menni.
- Mi? Nagyszerű? Kriszti te nem is figyelsz rám.. - mondta elcsukló hanggal a barátnőm.
- Dehogynem. Csak azt sem tudom hol áll a fejem. - mentegetőztem.
- Jó. Akkor hagylak a fenébe. Majd küldj képet, és érezd jól magad. Szia. - tette le a mobilt Petra, aki szerintem kissé berágott rám, amiért sokkal fontosabbnak tartom a külvilágot mint őt. Hurrá.
Felhúztam egy magassarkút, ami nem volt magasabb három centinél (így is alig tudtam benne menni) és letotyogtam vele a nappaliba.
- Mi ez a nagy készülődés? - pördítette felém a fejét Ricsi.
- Csak ruhákat próbálok. - álltam meg előtte.
- Wow. Tök jól áll. - mosolyodott el az öcsém.
- Köszi. - motyogtam, majd elkezdtem pirulni mint valami paprika, ezért inkább begaloppoztam a fürdőbe, ahol még egyszer áttekintettem a kinézetemet.
Minden meg volt, már csak akasztottam magamra pár láncot, meg karkötőt, és kész is voltam. Igazából meg voltam elégedve magammal. A farmerhez képest ez igen nagy előrelépés volt.

A gépezéssel aztán el is ment az idő, lassan hét óra lett, úgyhogy újból magamra kaptam a szoknyát, meg a láncokat, majd befontam a hajamat. Remekül sikerült, mint minden azon a napon, Petrát kivéve. Úgyhogy reméltem a legjobbakat, felhúztam a magassarkút, és szóltam az öcsémnek, hogy iparkodjon. Becsuktuk magunk mögött a bejárati ajtót, és megindultunk a Petőfi út felé, ahol már messziről látszódtak a kocsik, melyek a ház előtt tolongva keresték a parkolási lehetőséget.
- Biztos hogy jó ötlet ez? - nézett rám Ricsi.
- Aha. - biccentettem.
Az öcsém kivételesen elég jól nézett ki, farmerben, converse-ben, valamint egy kék belebújós pulóverben indult útnak velem. A haja fel volt zselézve, a szemeiben pedig megcsillant az utcai lámpa fénye. Idilli kép.
Nemsokára oda is értünk a házhoz, amiről már távolról látszott hogy elég drága lehetett, mert volt vagy három emeletes. Beérve a tömegbe, egyre többen néztek felénk, bámultak meg minket. Benyitottunk a kertbe, és megkezdődött a buli. A hangfalakból ordított Bogi meg a We all úgyhogy onnantól kezdve nem nagyon értettük meg egymás szavát, csak túlzottan artikulálva, mutogatva, vagy máshogy. Beügettünk a házba, ahol már rengetegen tomboltak a zenére, ugráltak, kiabáltak, tulajdonképpen fel sem tűnt senkinek, hogy egyáltalán megérkeztünk. Ledobtuk a kabátunkat a fogasra, majd beúsztunk a tömegen át, a konyhába.
- Na. Élvezed? - nézett rám unottan Ricsi, egy lányt odébb lökve a tömegen.
- Még csak most jöttünk.
- Nem fogod élvezni. Nem tudsz bulizni Kriszti. A bulihoz pia kell, te pedig nem szoktál inni. - rázta meg a fejét a testvérem, folyamatos artikulálással.
Erre én megfogtam a pálinkás üveget, ami pont mellettem árválkodott, és ráhúztam. Nem volt finom, de ha ez kell egy bulihoz, hát legyen.
- Jézusom. Normális vagy? - pásztázott az öcsém.
- Igen. Te mondtad. A bulihoz pia kell. - nevettem fel, majd nagyokat kiáltva elkezdtem táncolni. Ricsi a konyhapult mellől figyelt, és továbbra is rázta a fejét, és emésztgette a történteket.
Pár órán belül eluralkodott mindenkin a hangulat, kivéve Sebes Richárdon, aki ezek után is ugyanúgy szenvedett a konyhában, mint addig. Viszont valljuk be, nekem kicsit megártott az a Cserháti pálinka, úgyhogy fura módon, pár ezer dal után, már az asztalon táncoltam, össze-vissza kalimpálva. Nagyszerű. Mindenki engem nézett, úgyhogy még Ricsi is az asztal mögé állt, de kétlem hogy miattam, hanem inkább szimplán azért, hogy megfogja az asztalt ha elbillenne. De nem az asztal billent el, ugyanis az nem ivott meg fél liter Cserháti páleszt, hanem én, aki viszont pontosan ezt tette. Épp egy táncmozdulat közepén voltam, mikor elestem a saját lábamba, és leléptem az étkezőasztalról. Becsuktam a szemem, tudtam hogy a tömeg közepébe fogok esni, és hát minimum lesz egy csonttörésem. De nem ez történt. Két karba estem. Két ismerős karba. Kinyitottam a szemem, és megpillantottam Ricsi érdekfeszítően meglepett fejét. Ott feküdtem az ölében, és körülöttem mindenki rajtam röhögött. Mindenki. Röhögött még Gecsó is, aki a nagy zsivajra odahúzta magát mellénk, úgyhogy hurrá, egyszer legalább láttam a buli házigazdáját is. Ott feküdtem, sopánkodva, és még mindig folyamatosan rajtam röhögtek.
-Tegyél már le. - förmedtem rá Ricsire, majd átrobotoltam magam az embereken, és kimenekültem a házból.
Könnyeim egymás után kezdtek el potyogni, nagyon szégyellettem a szó szerinti "félrelépésemet" ami Fehérvári Gergő bulijának középpontja, durranása lett. Sorra hulltak a sós kis cseppek a szememből, melyen néha megcsillant a hold fénye. Iparkodva szedtem a lábaimat, melyen ott virított a magassarkú meg a rózsamintás szoknya, amit a bulira szántam... Ott virított minden, a lelkemen, a kínos eset, meg az, hogy a bulizás, valóban nem nekem való...