Epilógus

Reggel Ricsi mellett ébredtem, arra hogy valaki rátenyerelt a csengőre. Jaj. Gyorsan megráztam a barátomat a fejénél fogva, és körülnéztem, hogy minden oké-e. Legaloppoztam a nappaliba, ott is körülnéztem, majd anyu pár kiabálása után sikerült kinyitnom még azelőtt az ajtót mielőtt hívták volna a rendőröket.
- Sziasztok! - mosolyogtam, mire mindketten agyon ölelgettek. Vagyis inkább anyu, mert apu közben bepakolta mind a harmincezer bőröndöt.
- Ricsike hol van? - kapkodta a fejét anyu.
- Fent. - Biccentettem a lépcső felé, ahol megjelent a félöcsém.
- Édesem! - rohanta le őt is azonnal az anyám, majd pár perc üdvözlés után végre le tudtunk ülni a kanapéra, és anyu elhadarta az egész nyaralásukat. Elvileg tök jó volt a szobájuk, meg mindenük, csak ugye apu ügyvédi munkája miatt haza kellett jönni, valami ügyfél reklamált, vagy nem is tudom. Belekeveredtem. Aztán volt még itt nagy fagyi, meleg, tengerpart, helyes férfiak (anyu ezt akkor mondta amíg apu elszaladt mosdóba ☺) úgyhogy jó volt nekik.
- Bemutatom Ricsit. - mosolyodtam el egy pillanatra.
- Ismerjük. - pislogott apu.
- De nem úgy mint a barátomat. - sóhajtottam.
Mivel két szó szerinti fafejet kaptam ajándékul, azonnal elmagyaráztam mindent, bár így sem volt anyámnak erősebb színe, komolyan azt hittem elájul.
- El akartuk mondani, csak nem tudtuk hogyan. Talán jobb is, hogy így derült ki. Ricsit azért fogadtuk örökbe mert mindenképp akartunk melléd egy kisfiút. Csak hát, nem sikerült. Ezért örökbe fogadtunk egy intézményből Ricsit. - hadarta apu.
- De ezen kívül milyen volt a nyaratok? - érdeklődött anyu, természetesen a szót terelve.
- Hát, jó. Bár majdnem elmentem Finnországba, beszorultunk a spájzba, Petrával összesen nyolcvanegy órát beszéltem a nyáron, összejöttem a barátnőm unokatesójával, sírtam, utálkoztam, ott ragadtam a Balatonon, elköltöztem itthonról... de ezen kívül semmi.
- Na meséljetek csak... - motyogta anyu, mire mindannyian felnevettünk.
Ricsi átkarolta a vállamat, és úgy meséltem tovább, a felügyeletlen nyarunkat. A világ legszebb, legjobb felügyeletlen nyarát ☺

Figyelem, köszönetnyilvánítás ON. 
Kedves emberlénynek nevezett olvasóim! Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, hogy velem volt, és segített. Először is Krisztinek, aki a blog indulásakor csodálatos design-t varázsolt nekem. Aztán Halenkának, aki kétszer is elkápráztatott a kinézettel. Valamint Áginak is aki a mostani külsőért felelős ☺ Köszönöm lányok! Aztán szeretném még megköszönni Barbinak és Cintinek  akik végig olvasták a blogomat, és jobbról-balról támogattak a szörnyűbb heteimben. Köszi! ☺Valamint köszönetemet szeretném kifejezni az összes engem utáló személynek. Nagyon szépen köszönöm, hogy az erős kritikáitokkal néha sírásra ösztönöztetek, megrémítettetek, és elszomorítottatok. Nélkületek nem tartanék ott ahol most! ☺ Meg szeretném még köszönni a blognak természetesen, hogy megtanított türelmesnek lenni, szeretni az írást, blogolni, soha nem feladni, és alkalmazkodni. Köszönöm ÖSz! És végül de nem utolsó sorban, járna a vastaps az olvasóknak is. Köszönöm, hogy végig támogattátok ezt a bő egy évet. Köszönöm, hogy türelmesek voltatok, szerettétek amit csinálok. Köszönöm szépen! ☺♥♥♥
Büszke vagyok magamra, mert 175 feliratkozóval sikerült befejeznem a blogot, ami Magyarországon nagyon szép szám! ☺ 56000-en kattintottak a blogra, valamint 230 megjegyzés érkezett erre a 38 bejegyzésre. Nagyon köszönöm, nem tudom leírni nektek, hogy mennyi mindent köszönhetek ennek a blognak! ♥♥♥♥♥♥
Íme a blog legjobb részei:

- "az öcsém papírját tartottam a kezembe, ami azt írta, hogy Sebes Richárdot 2009-ben a szüleim örökbe fogadták"

-  "Szakítottam csigával, és egy új havert találtam magamnak. A 100 darabos papír zsebkendőt."

"- Miért hagysz itt? - sütöttem le a szememet.
- Mert, szeretlek. - csuklott el az öcsém hangja."

 "- Elköltözöm. - motyogta.
- Tetszel. - mondtam halkan."


♥♥♥♥♥♥ ÖSz Forever ♥♥♥♥♥♥♥ Írta: Kovács Lilla.

Chapter last"

 Életem legjobb napja. Komolyan. A reggeli napfény erősen vágott be az ablakon. Felgyömöszöltem magamra a kedvenc kék gatyámat, összeszedtem egy bőröndnyi cuccot, és elindultam a nappali felé. Az öcsém félmeztelenül nézte a televíziót (ami látjátok, szinte szerves része az életünknek)
- Megnézem a mamáékat.  - motyogtam.
- Finnországban? - mosolyodott el Ricsi a hangja alapján, majd megfordult, hogy szemügyre vegyen.
- Igen. Nem bírom Ricsi. - ráztam meg a fejemet. - A nyár elején kezdődött, és nem ért véget. Sajnálom. Sajnálom, hogy neked nem érek semmit, nem tehetek róla. Sajnálom, hogy beléd szerettem, tudom kissé abnormális, de ígérem többé nem rontom meg a napjaidat, mert Finnországban leszek.
- Hülye vagy. - nézett rám, kissé komolyabban.
- Nem vagyok az.
- De. - mosolyodott el, majd átölelt. Wow.
- Hol vannak az igazolványaim? - nyitottam ki a szekrényt, majd össze vissza szórtam az iratokat. Kiválasztottam a tíz legfontosabbnak tűnő papírfecnit, és belegyűrtem a táskámba.
- Anyuék ki lesznek akadva. - pislogott az öcsém.
- Akkor ki lesznek. Nem tehetek róla. - vontam meg a vállamat.
És akkor egy utolsó pillantást vetettem mindenre. Az egész házra, a szekrényre, a szőnyegre, a fürdőszobára, a konyhára, a lépcsőre, melyek kissé csúnyán néztek ki. Hát, anyu nem lesz boldog. Aztán rápillantottam az öcsémre is. Egy szál rövid gatyában támaszkodott a bőr kanapénak, és úgy fürkészett engem, mintha sírna, pedig egy ilyen erős lelket biztosan nem tör meg még a jég sem, úgyhogy erőt vettem magamon, és én sem sírtam. Csak ránéztem, megmondtam, hogy szeretem, és ennyi.
- Én is szeretlek. - harapott bele a szájába. - És igazad van, ez így nem megy...
- Hogyne. - bólogattam, és mivel már a sírás (meg a lakás) küszöbén álltam, inkább behúztam magam mögött a bejárati ajtót, és lesiettem a lépcsőn.
A buszon nem történt velem semmi különös, azon kívül hogy egy nő kutyája majdnem lepisilte a cipőmet, egy gyerek megtépte a hajamat, és a telefonom lemerült. Hát, nem túl előnyös így elindulni valahova.
A busz csak úgy siklott a forró betonon, és egy perc alatt ott voltunk Pesten. Telefonáltam Petrának (valami nő telefonjáról...) hogy Pesten vagyok, de tudatta, hogy most moziba mennek, úgyhogy nem tud megnézni engem. Hát, mindegy.
- Egy hét és záróest. Nem bírtad volna addig? - hallottam szomorú hangját.
- Ott van neked Kitti.
- Dehogy! Sosem lesz olyan jó barátnőm mint te. - csuklott el a hangja.
Gyorsan elköszöntem tőle mert nem akartam az idős hölgy telefonszámláját túlságosan megugrasztani, és elmentem helyi járattal a reptérre, ahol körülbelül fél óra várakozási időm volt, úgyhogy vettem magamnak egy sajtos rudat, és leültem egy padra. Sosem gondoltam volna, hogy egy reptéri pad lesz életem legszebb helye. Pedig igen, egy reptéri pad lett az. Hűha.
Az egész ott kezdődött, hogy megettem a sajtos rudat. Finom volt. ☺ Aztán utána megnéztem, hogy megvan-e minden papírom, igazolványom. De egyszer csak megszűnt körülöttem minden zaj, a fejem lüktetni kezdett, a szívem liftezni, a kezem remegni. Azt hittem ott elájulok, és vége lesz mindennek. Ugyanis az öcsém papírját tartottam a kezembe, ami azt írta, hogy Sebes Richárdot 2009-ben a szüleim örökbe fogadták. Szaporán vettem a levegőt, a papírt gyorsan a zsebembe dugtam, és a földbe gyökerezett lábamat próbáltam vonszolni, majd keresni egy telefonfülkét. Végül a kis padomon kötöttem ki, ott, ahonnan indultam.. Öt kerek perc volt a gép indulásáig. Idegesen doboltam a combomon, nem tudtam mit kezdeni az előttem elfutó alakokkal, meg az emberekkel akik leültek mellém, majd azonnal fel is álltak. Bocs, hogy élek na. Szinte hallottam ahogy a szívem dobog, úgy mint valami motor, és csak zúgott, meg dobogott, zúgott, dobogott. Aztán akkor megpillantottam azt az embert akinek a nevét már hónapok óta csukott szemmel is le tudom írni, álmomban őt látom, reggelente vele ébredek, és vele alszom el. A testvéremet.
Futva jött felém, egy papírt tartott a kezében. Az örökbefogadási lap másolatát ☺

Nem mondtam semmit, csak felálltam, és átöleltem. Hosszas ölelés volt, a gépem megkezdte a felszállást, de engem ez cseppet sem zavart. Ott álltunk a zúduló tömeg közepén, a reptéren. Nem tudtam miért, de nagyon imádtam azt a pillanatot. Senki nem szólt semmit, csak pár megvető pillantás volt az amit kaptam. Meg persze Ricsit, aki viszont mindennél többet ért. Beletúrtam a hajamba, a szemeibe néztem, és könnyezni kezdtem. Éreztem ahogy egy kis könny csepp végiggördül az arcomon, de az öcsém megcsókolt.
- Szeretlek. - motyogtam.
- Én is nagyon szeretlek.
És ezzel vége lett bennem mindennemű aggodalomnak. Vége lett a sok rémületnek, és féltékenységnek. Olyan érzelmek keringtek bennem, amit nem tudok leírni. Elvonult a fejem fölül minden esőfelhő, a nap kisütött, és olyan boldogan sétáltam ki a reptérről mint még soha, pedig épp most szállt fel az égbe a zsebpénzem. Hupsz ☺. Hazafelé végigbeszéltük az utat, a busz zakatolása elnyomta a háttérzajokat, és végig a barátomat figyeltem. Ki gondolta volna, hogy nem ő az igazi öcsém? Egyszerűen lehetetlenség... Miért nem mondták el anyuék? Miért nem tudtam? Miért nem tudta legalább Ricsi? Miért fogadták örökbe? Annyi, de annyi kérdés cikázott a fejemben.
- Anyuék megkeserítették az életem. - ráztam meg a fejemet.
- Kit érdekel? - nevetett fel majd átkarolt. - Velem vagy,  és ez mindennél fontosabb.
- De te nem vagy mérges rájuk? Átvertek téged..
- Nem. Mert elveszítettem a hitet, hogy ti vagytok a családom, de kaptam helyette egy sokkal nagyobb ajándékot. Téged. - mosolyodott el, majd megcsókolt. 18+ busz. ☺
Otthon aztán csöpögős romantika helyett maratoni takarításba kezdtünk, annyit porszívóztam egy óra alatt mint amennyit még életemben sem. Rengeteget nevettük, és jó volt újra úgy érezni magam mint nyár elején. Olyan szabadon, de mégis kikötve. Hozzá kötve ☺  Rájöttem, hogy nem az a fontos, hogy milyen szomorúságok vannak az életben, mert azzal nem kezdhetsz semmit. A jövődre kell koncentrálni, hogy aztán minden úgy menjen ahogy annak mennie kell. Nem fontos, hogy kit szeretsz. Mert szeretheted akár a barátodat, és a barátnőd is, de akár a testvéredet vagy a nagybátyádat is.. máshogy. Ne foglalkozz azzal, ha más vagy, mert akik elvetnek téged ezért, azok bizonyosan megőrültek. A szeretet mindenhol ugyanúgy jelen van, és nem az a lényeg, hogy kik között. ☺