Chapter fifteen"

Óriási nagy meleg volt. Egy darab shortban és hasig érő toppban fetrengtem a kanapén. Ricsi néha megrázott, hogy élek-e még, én pedig unottan jeleztem, hogy igen, egyenlőre még tudok levegőt venni ebben a fülledt melegben. Fél tíz fele, belehasított a levegőbe a csengőszó, én pedig sóhajtva Ricsire néztem.
- Nem várok senkit. - vonta meg a vállát, és tovább bámulta a műsort. Mintha ennyire érdekes lett volna.
Felegyenesedtem (azt hittem eltűnt az egyik karom, de megtaláltam, csak nem éreztem mivel irtóra elzsibbadt) majd kinyitottam a bejárati ajtót.
- Sziasztok. - csörtetett be egy huszonév körüli fiatalember az ajtón.
Vállig érő göndör, barna haja hátul össze volt kötve, szemein egy nagy napszemüveg ücsörgött, szája mellett piercing kapott helyet.
- Meleg van. - motyogta, majd meglátva, hogy mi ketten értetlenül, kidülledő szemekkel figyeljük, magyarázkodni kezdett. - Eglad vagyok.
- Kicsoda? - nézett felváltva rám, és a férfire Ricsi.
- Eglad. - jelentette ki komoran, majd folytatta - Anyátok küldött. Veletek kell töltenem a nyaramat.
- Mi? - fakadtunk ki egyszerre az öcsémmel.
Beállít valami alak, hogy vele kell töltenünk az egész nyarunkat? Mi van? Az anyám megőrült.
- Igen. Én leszek a bébicsőszötök. - ült le a kanapéra. - Adjatok valami kaját, nem ettem reggelit.
Ricsivel egymásra néztünk, én pedig unottan megnéztem a hűtő tartalmát. Egy uborka és egy paradicsom volt benne, meg valami szalámi.
- Szalámis, uborkás, paradicsom jó lesz? - kérdeztem.
- Aha, dobd ide. - motyogta Eglad, teljesen belemerülve a tv műsorba. Ez van.
Odavittem neki a szalámit, a fél uborkát, meg az egy darab, kissé rohadt paradicsomot, ő pedig nyugodtan el kezdte falatozni. Hát, legalább nem túl kényes.
- Nincs pasizás, csajozás, bulizás, piálás. - csámcsogta, mire a testvérem riadtan rám nézett.
Ricsi felfutott a szobájába, én pedig ott maradtam Egladdal.
- Finom? - kérdeztem, mert egyszerűen kínos csönd lett.
- Aha, az. - bólintott, majd inkább én is felsiettem a szobámba.
Vagyis, fel siettem volna, de Ricsi behúzott magával a szobájába, és becsapta maga mögött az ajtót. Remegő szívvel néztem fel rá, ő pedig le rám, és ez egy tök romantikus jelenet lett volna, jött volna a csók...
- Figyelj. Randim van egy csajjal, de nem tudok elmenni ha Eglad itt őrködik. - rázta a fejét dühösen.
- Nem fogok neked falazni. - motyogtam mérgesen.
- Mert? - nézett rám nagyokat pislogva.
Jaj, egyszerűen annyira aranyos volt... Kávébarna szemeivel engem fürkészett, én pedig az ő gesztenyeszínű tincseit. Atya ég, de helyes tesóm van.
- Mert nem. - zártam rövidre a beszélgetést, és kifele indultam a szobájából.
- Nem így ismertelek... - szólt utánam, mire szó szerint el tudtam volna bőgni magam, de akkor sem falazhattam neki azért, hogy közben egy másik lánnyal randizzon. Egyébként is. Másik lány? Miért? És mégis ki az...? Megint elkapott az "utálomazéletemet" feeling, úgyhogy lerogytam az ágyamra, és telesírtam a párnámat.
Délután lementem enni, rendeltem magamnak egy pizzát, amiből végül nekem csak két szelet maradt, a többit megették a fiúk, úgyhogy hurrá. Fél órán belül még az egyetlen reményem az életben (a ventilátor) is elromlott, úgyhogy a nyolcvanezer fokban, beálltam a hideg zuhany alá, és egészen estig a langyos vízben olvastam. Mire végeztem, már csak Eglad volt a házban, aki remegő hangon ordibálta az öcsém keresztnevét.
- Baj van? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Eltűnt Ricsi... - nézett rám idegesen.
- Ó, hát ez nem baj. - legyintettem. - Csak sétálni ment.
- Nem veszi fel a telefonját.
- Akkor biztos... a parkban sétál. Ilyenkor szeret egyedül lenni és kikapcsolja a mobilját. Akár este tízig is el tud ücsörögni abban a nagy, tágas parkban. - mosolyogtam,  hogy hihető legyen a válaszom.

Biztosan hitelesre sikerült, mert Eglad pár perc múlva már ismét a televízió képernyőjére volt ragadva.
 Megírtam Ricsinek, hogy minden oké. A tesómhoz illő modorral, ő válaszolt is. És igaza volt. Egy park sincs a közelünkben. Mindegy.
Bár nagyon, nagyon fájt, hogy Ricsi mindig más lánnyal éli az életét, nem tudtam volna bemártani őt Egladnak. Egyszerűen túlságosan szeretem. Jaj.
- Van barátod? - kérdezte Eglad, mire nagyot sóhajtva megráztam a fejemet.
- Nincs.
- Nem baj, nekem sem volt ekkora koromban. Most sincs. - nevetett fel.
- Ez biztató. - mosolyodtam el, majd felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a laptopomat. Este fél tíz fele még jött egy üzenet Ricsitől, amitől szó szerint megállt bennem a levegő.
Természetesen Egladtól megtudakoltam, hogy hol szándékozik aludni (van valami matraca vagy mi) de miután megláttam Ricsi képét... azt hittem ott, abban a helyben elájulok.
Megkérdezte, hogy ha nem lennék a tesója, akkor belezúgnák-e? Hát... nem akartam neki mondani, hogy nekem így is sikerült.
Lerogytam az ágyamra és olvastam pár oldalt a "Tengeri szerelem" c. könyvből. Igazán elgondolkodtató darab, de valahogy nem tudott lekötni. Fenébe.
Lekapcsoltam a lámpámat és megpróbáltam elaludni. Nehezen ment. A fejemben csak az kattogott, hogy beleszerettem az öcsémbe. És hogy ő épp egy másik lánnyal randizik. És hogy semmi esélyem nála. Meg hogy mennyire, de mennyire utálom önmagam ezért. Persze nem sok mindent ér el az ember az önsanyargatással. Csak pusztán félünk attól, hogy elveszünk a saját magunk tengerében.