Chapter sixteen"

Egyébként totál nem értem az "Eglad-dolgot". Anyám ránk küldött valami ismeretlen alakot, hogy velünk töltse a nyarat... Ez a mellett, hogy elég gáz, még a levegőt is megállítja a tizenévesekben.  Mi az, hogy nincs buli? Nyár van, könyörgöm, ez az egyetlen évszak ami (nekünk végzősöknek) csak erről szól. Jövőre töltöm az utolsó évemet a gimiben, és elég fura lenne ha egy Eglad nevezetű bébicsősszel kabarét nézve ülnék a kanapén. Bár nincs sok barátom (az osztályom egyenesen utál) akkor sem szeretném azt elmesélni nekik, hogy a nyaram egy dög unalom volt. Ja, bocs, mellette még beleszerettem az öcsémbe is, de lényegében ennyi. Szóval, elég fura dolog lesz. Mindegy, értesítettem Petrát a dologról (aki kivételesen nem utál, viszont csak évfolyamtársam) de nem írt vissza, gondolom épp egy tök menő buliban táncolt a tök menő barátjaival.
Látva, hogy anyuék elérhetőek skypeon, azonnal videóhívást kezdeményeztem, és belevicsorogtam a kamerába. Miután biztosítottam őket arról, hogy a ház egyben van, és egyikőnk sincs kórházban, rátértem a lényegre.
- Miért küldtétek Egladot? - motyogtam.
- Milyen Egladot? - nézett bele először anyu, majd apu is a kamerába.
- Hát a bébicsőszt. - tártam szét a karom.
- Bébicsősz? Tessék? - szaladt fel anyu szemöldöke.
- Szóval, ti nem küldtetek senkit?
- Nem. Minek? Be van kamerázva a ház. - vonta meg a vállát apu.
Gyorsan elköszöntem tőlük, lehajtottam a laptopom tetejét, majd legaloppoztam a nappaliba. Két, tök értelmetlen fejet kaptam el a tekintetemmel, mindkettő tőlem északra, a kanapén ülve pásztázott engem.
- Eglad, hogy kerülsz ide? - álltam be a tévé elé.
- Ne már, nem látom a legjobb részt! - csámcsogta a tesóm, pattogatott kukoricát tömve.
Megfogtam a távirányítót, és kikapcsoltam a televíziót.
- Bunkó vagy. - rázta meg a fejét az öcsém.
- Bocsi, véletlen volt. - mosolyodtam el, majd visszatereltem Egladra a tekintetem.
- Szóval drága. - kezdtem. - Az a probléma, hogy anyámék senkit nem küldtek a megmentésünkre.
- Mi van? - pislogott nagyokat.
- Nem küldtek se bébicsőszt, se tizenévescsőszt, úgyhogy pápá!
- De ne már. - rázta a fejét. - Ezért kapcsoltad ki a tévét? Épp most ment a mentőautó.
- Érted meg a rendőrautó fog jönni, ha nem hordod el magad öt percen belül. - mosolyogtam erőltetetten, majd elégedett szívverésekkel mentem vissza a szobámba.
Két perc sem telt bele, hallottam ahogy Eglad kitántorog az ajtón, és becsapja azt. Be kapcsoltam a laptopomat, és az egész sztorit leírtam Petrának. Sajnos ő most sem volt elérhető, ezért nem kaptam választ sem. Nagyszerű.
- Ricsi! - ordítottam.
- Mi bajod van? - kiáltott fel az öcsém.
- Megyek... - fejeztem be a tartalmas távkommunikációs beszélgetésünket.
A testvérem épp a konyhaasztalnál ült, és hagymát pucolt. Oké, ezen egy normál ember tökre meglepődne, de én csak leültem mellé és érdeklődve figyeltem.
- Hogy ment a randi? - kérdeztem őszinte érdeklődéssel.
- Jól. De végül szakítottunk, mert elvileg megbántottam őt.
- Mivel?
- Azzal, hogy nem áll jól neki ez a haj, vágassa le. - vonta meg a vállát, mintha tök természetes lenne, hogy a randin a csajhoz vágja, hogy rosszul áll neki ez a haj. Szegény lány.
- Értem. Ez jobb mint egy romantikus vígjáték. Folytasd. - nevettem fel.
- Épp hagymát pucolok, hogy sírjak, és posztolhassam a közösségire, hogy mennyire szomorú vagyok a szakítás miatt. - magyarázta.
- Értem. Nagyon tartalmas kapcsolat volt. - motyogtam szomorúsággal teli hangon, majd egyszerre nevettünk fel.
- De akkor sem állt jól neki az a haj. - rázta a fejét mosolyogva.
- Lehetnél kicsit kedvesebb.. - böktem oldalba. - Mi a neve?
- Nagy Emma.
- Csekkolom. - bólintottam, majd felfutottam a szobámnak nevezett négy fal közé.
Profilképnek egy oldalt fekete-fehér fotó volt beállítva, amin Emma egyedül ül a tengerparton. Piros napszemüvegben, bikiniben, és piros papucsban. És tudjátok mit?  Tényleg elég bénán állt neki a hosszú haj. Örülök, hogy szakítottak.
Elégedett mosollyal rogytam le az ágyamra olvasni, és sokkal gyorsabban fogytak a sorok, mint máskor. Teljes boldogságban ragyogtam. Az ember nem mindig lehet kedves. Meg kell mondani azt, amit őszintén érzünk. És mondom ezt én, aki lassan egy hónapja azzal szenved, hogy a tesója elől eléggé eltitkolja az érzéseit. Roppant jellemző.