Chapter thirteen"

Délig aludtam. Hát, ki kell pihenni a fáradalmakat. Vagy inkább Maját. Felnéztem a közösségire, és akkor, szinte leestem a székről. Mindenki Brácsás Maját nyugtatta, akinek az adatlapja tele volt szakítás utáni képekkel, és sírógörcsös lányokkal. Elmosolyodtam, majd lehajtottam a laptopom tetejét. Tehát szakítottak. Ricsi és Maja nem járnak. Azonnal ráírtam Petrára.
Úgyhogy ja. Rendesen kibeleztük a témát, minden szituációt megbeszéltünk, és végül  megegyeztünk, hogy írunk Maja adatlapjára valami kedveset. Azért legyünk emberségesek.
Persze ezek után Petra elmesélte, hogy elmentek a Velencei tóhoz, és fürödtek, meg, hogy milyen menő volt a kedd esti tábortűz.
Aha, remek. De sajnos nem nagyon tudtam rá figyelni. A gondolataim inkább, az éppen síró Brácsás kisasszonyon jártak.  Meg Ricsin, aki végre szingli lett.
- Szia. - mentem le az öcsémhez, aki épp valami sorozatot  bámult a tévében.
- Heló. - köszönt vissza.
- Szakítottatok? - motyogtam elkeseredettséget mutatva.
- Aha. - válaszolt Ricsi, tök átlagos hangnemben.
Nem nagyon rázhatta meg az eset. Csináltam magamnak egy jó hideg tejeskávét, majd lehuppantam az öcsém mellé.
- Mit nézel? - kérdeztem, a sorozat felé biccentve.
- Néznék. Ha hagynál. - rázta meg a fejét, mire én óriási szemekkel pislogtam rá.
Oké. Lehet hogy mégis megviselte? Vagy csak szimplán nem hiányzik neki egy nővér.  Zavartan visszamentem a szobámba, de mire felértem a lépcsőn, egy hang utánam szólt.
- Hé Krisz! - ordított Ricsi. A szívem megdobbant. Tehát bocsánatot akar kérni. Egy pisszenés nélkül hallgattam a mondanivalóját. - Hozd le a telefonom! - folytatta, mire majdnem összeestem.
- Majd te feljössz érte. - vontam meg a vállam mérgesen, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Totál eltorzult arccal bámultam ki az ablakon. Az emberek boldogan söpörtek át a keskeny kis utcán, mindenkinek dög melege volt, azt hiszem tényleg közeledik a globális felmelegedés. Jaj.
A globális felmelegedéstől Ricsiékig, minden ott kattogott a fejemben, az arcom egyre furábban tükröződött vissza az ablak üvegén, az életkedvem  meg szimplán beült a kocsijába és elhajtott. Valahova jó messzire. Nagyszerű.

Délután láttam legközelebb az öcsémet, mikor becsörtetett a szobámba. Felnéztem rá, majd vissza helyeztem a tekintetemet a laptopom képernyőjére.
- Bocs, ha bunkónak tűntem. - vonta meg a vállát.
Nem volt túl meggyőző, sőt, még csak hiteles sem, de egyből megremegtette a szívem, ami megint felugrott a torkomba, én pedig alig tudtam megszólalni, a képernyőn visszatükröződő Ricsi láttán.
Szemei csillogtak, haja éppen úgy állt, mintha most lépett volna ki a szalonból. "Idiótákkal vagyok körülvéve" feliratú pólójával, és rövid farmergatyájával egyszerűen elrepített valami bolygóra... Azt hiszem teljesen megőrültem.
- Hahó, itt vagy? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Persze, csak bambultam. - legyintettem - Egyébként elfogadom a bocsánatkérést..
- Oké - ment ki a szobámból.
Elégedetten hajtottam le a gépem tetejét. Szörnyű vagyok. Beleszerettem a saját testvérembe. De nem tudok mit tenni. Amikor meglátom a gesztenyebarna haját, a kávébarna szemeit, és azt az irtóra helyes arcát...
Egyszerűen nem tudom nem szeretni. És nem úgy mint ahogy egy normális ember szereti a tesóját. Én máshogy szeretem. Úgy ahogy egy átlag ember szereti a barátját. Jaj nekem.

Bocsi, ez egy kicsit rövidre sikerült, te feltornyosultak a programjaim,  esküszöm a következőt hosszabbra írom. :) Üdvözöl titeket: Lilla /aki mindjárt szétrobban a melegtől :(/