Chapter twenty-six"

Nagyszerű. Egész éjjel forgolódtam, attól féltem kiszakad a lepedőm. Petra telefonja ki van kapcsolva már nagyon régóta, legutoljára akkor hallottam a hangját, amikor a tűz elől menekült. Amikor erre a pillanatra gondolok, majdnem beszakad a mellkasom, úgyhogy rémes kinézettel inkább lementem a nappaliba már fél ötkor, hajnalba. Bemásztam a tévé elé, és addig kapcsolgattam a műsorok közt, mígnem találtam egy magyar népmesét, és azt néztem. Éljen a retro!
Fél kilenc körül Ricsi is beült mellém a kanapéra.
- Magyar népmesés maratont tartasz? - kérdezte a kacor királyt fürkészve.
- Dehogy, ez az első. - védekeztem.
- Egy órája hallom a furulyás főcímdalt. - nevetett fel.
Pompás. Szerintem minden tizenhét éves lány valami ilyesmit csinál a nyári szünetben, nem?
Kilenckor aztán már tényleg nem bírtam tovább, magasról tettem az intelligens "nem megyek velük, ciki lenne" gondolataimra, felhívtam Gyöngyit, és közöltem vele, hogy elkísérem a családot Pestre, Petrához. Meglepődötten vette tudomásul, de végül lefixáltuk, hogy délben a házunk előtt lesznek. Végre valami jó is van ebben a napban!
Előrángattam egy pólót, meg egy shortot, rendbe szedtem a hajamat, és már tűkön ülve vártam, hogy csengessenek. Nem tették. Mert valaki más tette. Kolos.
- Szia. - integettem idiótán.
- Szia Kriszti. - nézett le rám.
És itt megállt a tudomány. Nem mondta, hogy menjek, és én sem, hogy jöjjön be. Úgyhogy ott álltunk az ajtóban, és egymást néztük. Aztán megérkezett Ricsi, nekem pedig összeszorult a gyomrom.
- Probléma van? - állt meg mellettem.
- Dehogy. - próbáltam ferdíteni a dolgot.
- Én nem így látom.
- Pedig így van. - löktem oldalba, hogy vegye már észre magát.
Így néztünk farkasszemet, hárman. Azt hittem, hogy csak ketten lehet, de mindegy. Őrülten kínos volt. Senki nem mert semmit szólni.
- Richárd... ugye? Nem mutatkoztál be. - nevetett fel Kolos.
- Kuss Róka! Akadj le a nővéremről, különben lerugdoslak a lépcsőn. - motyogta komor hangon az öcsém.
- Nem félek tőled Ricsike. - nevetett fel, majd sarkon fordult, és elindult lefelé.
Nem tudtam mit tenni, utána mentem. A lépcsőn úgy lépkedtem lefelé, hogy hallani lehetett minden egyes lépésemet. Azon voltam, hogy ne bőgjem el magamat.
- Kriszti. Vigyázz magadra. - ragadta meg egy alak a karomat, és hirtelen a testvéremmel szemben találtam magam.
Éreztem. A Play boy illatot. A sampon szagot. És, hogy szeretem. Még mindig. Annyira nem fer, hogy mikor már végleg lemondasz valakiről, hirtelen újra meglátod, és beleszeretsz. Pfaj...
- Ígérem. - haraptam bele a számba.
- Szeretlek. - húzott magához, én pedig visszaöleltem.
Szeretem. Nagyon. ☺

Szinte futva mentem le a ház elé, ahol Gyöngyiék Susukija állt, benne elől Gábor várakozott, az anyósülésen Gyöngyi nézegette magát valami tükörben, hátul pedig Kolos ült. Nagyszerű utazás.
- Sziasztok. - köszöntem.
Egy gyenge "szia"-val megúszva, tépett idegekkel ültem be a kocsiba. Elnéztem jobbra, és rátaláltam életem legmérgesebb arcára. Kolos úgy nézett rám, mintha megöltem volna. Jó, persze ez így furán hangzik, de semmihez sem tudom hasonlítani azt a pillanatot. Megállt az öv a kezemben, az autó elindult, és körülbelül öt perccel később eszméltem fel a bambulásból, és rájöttem, hogy az öv még mindig ott van. A kezemben.
- Bíztam benned. - suttogta egy hang.
Komolyan úgy hangzott, mintha a lelkim suttogna, de természetesen az exem szórakozott, én pedig keresztbe tett kézzel bámultam előre.
- Azt hittem mellettem leszel. Nem pedig a degenerált tesódat majmolod majd. - motyogta tovább. - Csalódást okoztál, és ez fáj. Más vagy mint én. Nagyon más. Tudod miben különbözünk? Hogy én szerettelek.
Azt hittem már rég kiszáradt a könnycsatornám, de ezek szerint nem. A szívem liftezni kezdett, az arcomon pedig végiggördült az első könnycsepp.
- Én is szerettelek. - nyögtem ki.
- Dehogy.
És itt vége lett köztünk mindenféle kommunikációnak, csak Gyöngyi csacsogott néha mindenféle baromságról (globális felmelegedés, lovaglás előnyei, erős vádli) én pedig gyakran kiugrottam volna a kocsiból. De Petráért tettem. Annyira elhanyagoltam, hogy már fájt.

Pestre beérve, hatalmába kerített a bulis énem, és egyszerűen le sem tudtam venni a szemeimet a boltokról. Távcsőként használva a szemeimet, míg Gábor a dugóban szidta az embereket, én az árakat skandáltam. ☺
- Merre van a kórház? - szólalt meg végül Kolos.
- Valami Simon István utca... - motyogta a térképet hajtogatva Gyöngyi.
- Az a város másik felén lesz. Majd mutatom az utat. - szögezte le, és kitépte Gyöngyi kezéből a szerinte "abszolúte ódivatú" tárgyat. Hát, ő pesti ☺

Fél óránkba került mire bekeveredtünk a kórházba. Az óriási nagy épületben is bolyongtunk minimum egy negyed órát, majd miután benyitottunk egy öreg nénihez az ambulancián, meg egy kisfiúhoz (aki elkezdett ijedtében sírni) a sürgősségin, végül megtaláltuk Petrát. Egyből a nyakába ugrottam, majd leültem a mellette lévő ágyra, és elmeséltem neki a nagy leárazásokat, meg, hogy a kedvenc pesti üzletünkben óriási akció van. Hát, jó hogy megfigyeltem mindent út közben, őt ezek a dolgok éltetik ☺
Miután tehát a boldog "jé, Petraaaa!" részen túl voltunk, jött a szomorúbb része a dolognak. Az, amikor a szülőket tájékoztatják az eset súlyosságáról. Egy szemüveges, komor tekintetű fickó lépett be a szobába, és miután rám parancsolt, hogy azonnal szálljak le a frissen vetett ágyról, elkezdett susmorogni a szülőkkel. Bátorítóan mosolyogtunk Kolossal a barátnőmre, de alig tudtam elviselni, hogy mellettem ül. Folyamatosan a szavai csengettek a fülemben. Jaj.
Gyöngyi boldogan hozzánk fordult, és elmondta, hogy az égési sérülések javulnak, meg hogy valami angol szót mondott a férfi, vagy németet, vagy esetleg koreait, nem tudja. Oké, Gyöngyi nem az agyáról híres. ☺

Nagyon örültem annak a pár percnek, mikor a többiek lementek a büfébe, mi pedig ketten cseveghetünk a barátnőmmel. Mindent elmondtam neki. Mindent. Hát, rengeteget nevettünk, meg szomorkodtunk is. Bár ez a pár perc semmire sem volt elég. Mindegy.
Este fél hat fele értem haza, Ricsit viszont nem találtam otthon. Természetesen a haverjánál, Attilánál volt. Bedőltem az ágyba, és a plafont fürkésztem. Fogalmam sincs mi lesz velem. Velünk. Jézusom, ez agyrém.