Chapter ten"

Jézusom. 10. rész. El sem hiszem! :) Köszönöm hogy velem vagytok! Jó olvasást ÖSZ imádóim! 

Unottan battyogtam le a lépcsőn. Az öcsém a televíziót bámulta, épp valami csöpögős romantikus film ment. Csináltam magamnak egy limonádét, és felültem a konyhapultra.
- Ma elmehetnénk a parkba. - vetettem fel az ötletet.
- Bocsi, de Majával programom van. - motyogta az öcsém.
Megállt bennem a vér. Egyszerűen földhöz tudtam volna vágni Maját, az érzelmeivel együtt. Már láttam magam előtt ahogy az egy kilós vakolat vele együtt landol a padlón, úgyhogy inkább otthagytam a limonádémat és felfutottam a szobámba.
Háromszázezer fok volt, minden lány szoknyában trappolt végig a főutcán. Nem mintha engem ez befolyásolt volna, én maradtam a rövidnadrágnál és a pólónál.
Hagytam egy üzenetet a barátnőmnek, ami már tulajdonképpen a délelőttjeim részévé vállt, majd megnéztem a közösségi oldalamat. Minden barátom fent volt, tizenhatan írtak rám, az egész osztályom a maga baját mesélte, majd villogni kezdett a skype ablakom, ezért mindenkitől elköszöntem és fogadtam anyuék hívását.
- Szia édesem! - integetett a kamerába anyu. - Megkértünk egy takarítót hogy töltse nekünk le a szájpót.
- Skype. - javította ki apu a háttérből.
- Sziasztok. Az jó! És milyen a nyaralás? - nevettem fel.
- Jó. Annyira meleg van.... - rázta a fejét anyu.
- Itt is. - bólogattam.
- Ricsi hogy van?
- Jól. - mosolyodtam el.
Egy óra beszélgetés alatt, minden szóba került, a szúnyogok veszélyes csípésétől addig, hogy anyu szerint a fagyi milyen ártalmas, úgyhogy tényleg jót beszélgettünk, viszont délben anyuék elköszöntek tőlem, mert menniük kellett ebédelni. Na jó, nem nagyon bántam, hogy kiikszelhettem a kis ablakukat, valljuk be, nem egy leányálom a mai világ veszélyeiről beszélgetni az anyáddal.
Összepakoltam a laptopomat, majd lefutottam a nappaliba, ugyanis hallottam hogy valaki rákönyökölt a csengőre (szerintem minimum két percig folyamatosan azt nyomta). Ricsi kapkodva nyitott ajtót, majd átölelte az ő drága Majáját, aki műszempillákkal, egy szál bikiniben, és egy óriási hátizsák társaságában lépett be a küszöbön.
- Szia Krisztina! - vicsorgott rám Maja.
- Csá. - erőltettem mosolyt magamra, majd azonnal felfutottam a szobámba, és megnéztem milyen filmek mennek.
Találtam párat, úgyhogy kiválasztottam a legjobbat (A magánnyomozók élete) és a tartalék Milka csokim kíséretében nézni kezdtem.
- Bejöhetek? - kopogtatott az ajtómon Ricsi.
- Ahw... gyere.. - motyogtam.
- Elmegyünk egyet a Balatonra. - jelentette ki az öcsém, mire elkerekedett szemmel meredtem rá.
- Mi? Ketten? Majával? - kérdeztem.
- Aham. - biccentett az öcsém.
- Nem. Én is megyek. - jelentettem ki, majd előkotortam a bikinimet a szekrényből és beletettem egy oldaltáskába. Vagy inkább belegyömöszöltem. Mindegy.
- Ne már. Miért jössz? - kérdezte az öcsém mikor legaloppoztam a nappaliba.
- Mert én vagyok a felügyelet. - mosolyodtam el.
- Krisztina, tizennyolc évesek vagyunk nem nyolc.
- És? - nevettem fel. Legszívesebben megfojtottam volna azt az idióta libát, de nem a börtönben terveztem leélni az életemet, ezért inkább türtőztettem magam.
- Melyik busszal megyünk? - kérdeztem.
- Öhm. Nem busszal megyünk. Apu régi kocsijával.
- Van apunak régi kocsija? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Tudod, a trabant.
- Mi? - nevettem fel. - A "veszélyes török basa" névvel illetett autónak csúfolt valami?
- Ühüm. - bólogatott az öcsém, de én továbbra is fuldokoltam a röhögéstől.
Apunak tényleg van valamije a másik garázsunkban, ami Várpalota másik végén található, de már vagy ezer éve nem láttam. Tuti hogy már rég benőtte a mocsok, és pókok lakják. Abban sem voltam biztos hogy elindul-e. Nagyszerű. Mi meg azzal akartunk a Balatonra menni.
Pár perc múlva viszont már a város közepén jártunk, Maja és Ricsi elöl ballagtak, én pedig hátul, egy jeges vizet szorongatva. annyira meleg volt, hogy... nagyon. Nincs rá szó. Csak az hagyta el az otthonát aki öngyilkos akart lenni. Lassan megérkeztünk az autóhoz (nagyon lassan..) és kinyitottuk a garázst. Fél órán keresztül a trabanton röhögtem, amíg Ricsi portalanított, meg minden. Megcsörgettem Petrát, aki szerint "tuti lerobbanunk még mielőtt elindulnánk" úgyhogy nagyon biztató volt a helyzet, és mikor beültem abba a roncsba, komolyan halálfélelmem volt. De hát mindegy. Ha én meghalok, legalább meghal velem Majácska is.